Drágábban adhatja el a lakását
22.06.2015
Drágultak a lakások: 2013-ról 2014-re több budapesti kerületben és vidéki régióban akár több mint 10 százaléknyit is emelkedett az ingatlanok ára . Természetesen egyes területeken még most is lehet alkudni, de mind a kínálati, mind az eladási ár megemelkedett. A legnagyobb, 12 százalékos növekedés a IX. kerületben volt; 6 kerületben 5 százalékkal, 5 kerületben pedig 0-1 százalékkal lett több egy négyzetméter. Budapesten továbbra is nagy a befektetői szándékkal vevők aránya, a teljes piac harmadát teszik ki, áprilisban közel 20,5 milliós vásárlói átlaggal. Nem sokkal volt kisebb, 29% az első lakás vásárlók aránya, akik 13 millió Forint körül kerestek ingatlant. A legkeresettebbek A legnagyobb kereslet Budapesten a IX., a XIII. és a XIV. kerületi, 50-100 négyzetméteres, jó állapotban lévő ingatlanokra jelentkezett; a keresetbővülésre pedig az eladók áremeléssel reagáltak. A II., az V. és a XII. kerületben továbbra is nagy a kereslet az ingatlanok iránt, azonban a kínálati árak nem növekedtek tovább.
A Balaton környéke is népszerű A főváros mellett leginkább Nyugat-Magyarországon, az Alföldön, illetve a Balaton környéki megyékben emelkedtek az árak. Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében a kínálati árak elsősorban a régiós fejlesztéseknek köszönhetően növekedtek. A legtöbb megyében a kínálati és az értékesítési díjszabások azonos ütemben és mértékben változtak. Egyes területeken azonban még nem volt tapasztalható emelkedés; sőt, például Kelet-Magyarországon vagy Baranya megyében még csökkentek is. Most érdemes meghirdetnie lakását Ha ingatlana abban a budapesti kerületben vagy vidéki megyében található, ahol jelentősen növekedtek az árak, érdemes most meghirdetnie eladásra szánt ingatlanát – akár drágábban, mint korábban tervezte. Természetesen olyan ingatlanportálon érdemes hirdetnie, ahol a legtöbb potenciális lakásvásárló keresgél.
Jó választás például az Ingatlannet.hu oldal, hiszen már 15 éve az ingatlanpiac vezető hirdetőportáljai között szerepel. Az oldal könnyen kezelhető, esztétikus és felhasználóbarát felületére egyszerűen feltöltheti hirdetését.