Az ügyvédi segítség elengedhetetlen egy bírósági ügymenet során
24.04.2015
Ha megtörténik a baj és eljárás indul ellenünk azért, mert alkoholos befolyásoltság alatt ülünk a volán mögé, mindenképp fontos, hogy tisztában legyünk a következményekkel. Többek között az ittas vezetésért járó büntetés nem csak azt jelenti, hogy jogi úton szabnak ki a hatóságok hivatalos büntetést, hanem azt is, hogy a környezetünk sem fog mellénk állni.
Az összes ismerősünk és hozzá tartozónk minket fog okolni, éppen ezért egy bírósági eljárás alkalmával sem számíthatunk túlságosan sok jó indultra. Többek között ez az oka annak, hogy egy ilyen eljárás során mindenképp szükséges egy olyan jogi segítség, amelynek köszönhetően nem csak az esetleges kiskapukat találhatjuk meg, de a szükséges támogatást is érezni fogjuk. Amennyiben egy komolyabb eljárási procedúrán kell átesnünk, akkor is kérjük egy megfelelő ügyvéd segítségét, hiszen a megfelelő adatok ismeretében a szakemberek képes arra, hogy igen nagy fokú enyhítést érjen el, akár már akkor is, amikor maga a vezetői engedély bevonásra került.