Az évelő virághagymák előnyei
29.03.2016
Mindenki azt szeretnék, hogy már tavasszal virágba boruljon a kert és az udvar, hiszen nincs is annál szebb, mint mikor a szivárvány minden színe tündököl az udvaron. Fontos azonban, hogy szánjunk megfelelő mennyiségű időt és persze energiát arra, hogy minden egyes növény megkapja a maximális törődést, hiszen csakis ebben az esetben lesz a végeredmény olyan, amilyet mi is szeretnénk. Általában a kertészek is szívesen segítenek, hogy pontosan milyen növényeket is válasszunk, hiszen csakis így tudjuk garantálni a kényelmet otthon az mellett, hogy minden virágzik.
Sokan kifejezetten a virágzó évelők mellett teszik le a voksukat, hiszen szebbnél szebb növények közül válogathatunk, ez mellett pedig az sem utolsó szempont, hogy ha elültetjük őket a földbe, akkor minden évben ugyanakkor hajtanak ki ismét és persze virágot is ontanak. Általában véve pedig a tavaszi hagymák azok, amelyek hosszabb távon képesek ellenállni a hidegnek is, így semmi dolgunk nincs velük. Az illatos virágok pedig akár még a vázában is remekül mutatnak, éppen ezért érdemes odafigyelni, hogy néhány tő mindig legyen a kertben elültetve.